Sajtos burgonyalabda

Nekem nem maradtak olyan szép gombócok, mint az eredeti receptben, de az íze mindenért kárpótolt.

Hozzávalók:
1 kg krumpli
10 dkg vegán sajt/ füstölt tofu
2 ek. tojást helyettesítő por/ lenmagpor/zabliszt
1 ek. fekete só
1 tk. szárított kapor/ friss kapor
olaj



Elkészítés:
A burgonyát megmossuk és héjában megfőzzük, majd meghámozzuk és összetörjük, mintha burgonyapürét készítenénk. Amikor langyos, hozzáadjuk a reszelt vegán sajtot, a tojás helyettesítőt és fűszerezzük. Keverünk hozzá 2 evőkanál olajat, majd vizes kézzel kisebb tenyérnyi labdákat formázunk a masszából. Kiolajozott tepsibe, szorosan egymás mellé tesszük őket. A tetejét is átkenjük olajjal és 180 fokos sütőben, nagyjából fél óra alatt aranybarnára sütjük. Hagyjuk kicsit hűlni és tálalhatjuk. Mellé fűszeres paradicsomszószt, vagy fokhagymaszószt is kínálhatunk, de anélkül is nagyon finom.


Fokhagymás- tejfölös pizza

Ez talán a lángos és a pizza keveréke, de nagyon finom lett. Lángos, mert foghagymás-tejfölös, pizza, mert vékony tésztát sütöttem neki és egy kis plusz dolgok is kerültek rá. A tésztáját elkészíthetjük egy régebbi pizzatészta alapján is, de én most kicsit variáltam.

Hozzávalók:
200 g tönkölyliszt
100 g fehérliszt
50 g amarant liszt 
50 g barnakölesliszt
25 g őrültnapraforgó
1 kocka élesztő
1 tk. méz
2tk só
növényi tej

4 gerezd fokhagyma
1 hagyma
1 konzerv kukorica
2 dl növényi tejföl
3 ek. liszt
1 ek. kókuszzsír

Elkészítés:
Az élesztőt először felfuttatjuk, majd a tészta többi hozzávalóival összekeverjük. Kelesztjük fél órát, addig elkészítjük a fokhagymás tejfölt úgy, hogy fokhagyma nyomón összenyomjuk a foghagymát és egy serpenyőben a kókuszzsíron elkezdjük pirítani, ha már szép barna, akkor ráöntjük a növényi tejföllel összekevert lisztet és egy kicsit kevergetve főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Sózzuk, majd félre rakjuk. Kinyújtjuk a tésztát és kicsit elősütjük (kb. 10 perc), majd rákenjük a fokhagymás tejfült, rátesszük a felkarikázott hagymát és a kukoricát, majd még sütjük tovább még 15-20 percig. 

Tojásos paprika

Hozzávalók:
3-4 db paprika
1 db vöröshagyma/lilahagyma
1 csomag selyemtofu
3 tk. fekete só
1 ek. kókuszzsír




Elkészítés:
A hagymát és a paprikát feldaraboljuk és a kókuszzsíron elkezdjük sütni. Megsózzuk és hamarosan egy kis levet fog ereszteni a paprika. Közben a tofut villával összetörjük és hozzáadjuk a többihez. Addig sütjük, amíg a paprika meg nem sült. Kenyérrel és zöldségekkel tálaljuk. 


Savanyú züldbableves

Hozzávalók:
50-70 dkg zöldbab
4-5 db közepes krumpli
1 db vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kis konzerv sűrített paradicsom
petrezselyem
2 ek. finomliszt
1 ek. vegamix
1 tk. paprika
2 -3 ek. citromlé
                                                     1 tk. ecet
                                                     só
                                                     növényi tejföl

Elkészítés:
A zöldségeket megpucoljuk és feldaraboljuk. A hagymát és fokhagymát egy kevés vízen megpirítjuk, majd felöntjük vízzel és beletesszük a fűszereket, a citromlét, az ecetet és a krumplit, majd kicsit később a zöldbabot. Ha minden megfőtt, akkor behabarjuk a lisztel és a növényi tejföllel. 

Szójatej

Hozzávalók:
100g szójabab
2 l víz
1 tk. só

Elkészítés:
Előző nap beáztatjuk a babot hideg vízbe, vagy aznap forró vízbe 1 órára, majd összeturmixoljuk és beleöntjük a vízbe. Miután felforrt még 20-30 percig főzzük, közben szedjük le a habot és ügyeljünk, hogy ne fusson ki. Miután kész vagyunk, hagyjuk kicsit kihűlni, majd egy konyharuhán keresztül szűrjük le és már fogyasztható is. A hűtőben 2-3 napig eláll. 

Zöldséges rizs

Hozzávalók:
1 csomag mexikói zöldség keverék
1 hagyma
2 gerezd foghagyma
2 tk. paprika
1 tk. borsikafű
1 kis konzerv paradicsomsűrítmény

0,5 kg rizs


Elkészítés:
A rizst feltesszük főzni, vagy a sütőbe alufóliával letakarva sütjük (így nem kell kevergetni). Közben készítünk egy pörkölt alapot, amihez hozzáadjuk a paradicsomsűrítményt, majd a zöldségeket. Jó zaftosan megfűzzük, majd, amikor a rizs is kész van összekeverjük. Egy kis növényi tejföllel fel lehet dobni tálaláskor.

Rizsfelfújt

Nagyon szerettem volna valami finom reggelit készíteni, de nem volt ötletem, aztán böngésztem az interneten a megszokott blogokat és találtam egy nagyon kívánatos rizsfelfújt receptet, csak az volt a gond, hogy nem vegán volt. Addig agyaltam, míg kitaláltam, hogy hogyan lehet elkészíteni. A férjem azt mondta, hogy olyan, mint az igazi.

Hozzávalók:
35 dkg rizs
0,5 liter víz
0,5 liter növényitej
2 ek. sztívia
2 cs. zabliszt
1 cs vaniliáscukor
fél citrom reszelt héja
narancshéj
                                                     fahéj
                                                     gyömbérpor
                                                     aszalt megy/mazsola

Elkészítés:
A rizst megfőzzük a vízben (de ha nincs kedvünk ott állni és kevergetni, akkor egy tepsibe is tehetjük alufóliával letakarva és 30-40 percig sütjük). Közben a többi hozzávalót összekeverjük, ha rizs kész, akkor azt is belekeverjük, majd egy papírral bélelt tepsibe terítjük és 20-30 percig sütjük. Növényi joghurttal, pudinggal és gyümölccsel tálaljuk.

Búzahús

Már régóta birizgálta a fantáziámat a búzahús, szerettem volna valami alternatív fehérje forrást. Míg végül megtaláltam ezt a videót, és tényleg hamar és gyorsan elkészíthető.

Hozzávalók:
25 dkg búzasikérpor
2 tk. só
zöldfűszerek
vegamix
késhegynyi szódabikarbóna
kb. 4 dl meleg víz




Elkészítés:
Az összes szilárd hozzávalót összekeverjük, majd elkezdjük adagolni a vizet addig, amíg össze nem áll. Állni hagyjuk addig míg egy nagyobb edénybe vizet forralunk. Ha forr beletesszük a tésztát és 10 percig főzzük, majd kivesszük és felszeleteljük és még 20 percet főzzük. Lehet rántani, levesbe tenni vagy a kár gyrost csinálni belőle. Fagyasztva jól tárolható, ha egyszerre többet tudunk készíteni, így nem kell minden alkalommal főzőcsközni.

Kenyér virág

Ezt is fényképen láttam. Már egy hasonlót készítettem, de az édes volt, persze a töltelék határozza meg, hogy milyen is lesz a végén.

Hozzávalók:
0,5 kg tönkölyliszt (lehet egy kis fehéret is beletenni)
1 cs. száraz élesztő (vagy normál)
4 ek. almaturmix (olaj helyett)
2 tk. só
1 ek. méz
víz



Pizzás töltelék:
1 kis fej vöröshagyma
1 gerezd foghagyma
140 g paradicsom sűrítmény (2 kis konzerv)
1 cs. szójagranulátum
1 paprika
1-2 tk. gyümölcs cukor
1 tk. bazsalikom
1 tk. oregano


Currys töltelék:
1-2 cs. kukorica
1 fej vöröhagyma
pár darab ananász
1 cs. kókuszreszelék
2 ek. kukoricakeményítő
2 tk. curry
víz



Elkészítés:
Összegyúrjuk a tésztát. Ha normál élesztőt használunk, akkor egy kis langyos vízben mézzel felfuttatjuk először.  Majd kelesztjük 30-45 percet. Ha eleget kelesztettük, akkor kinyújtjuk olyan fél cm-esre, lehetőleg kör formájú legyen a tészta, és beletesszük a tepsibe. Középre egy kört rajzolunk, majd nyolc cikkelyt vágunk. A tölteléket a körön kívül egyenletesen elterítjük, majd a cikkelyeket kihajtogatjuk és kicsit a szélével összedolgozzuk. 20-30 percig sütjük.
A pizzás tölteléket úgy készítjük, hogy először megpároljuk a hagymákat, majd rátesszük a felvágott paprikát és a szójagranulátumot, és egy kicsit tovább pirítjuk. Közben a paradicsomsűrítményből és a többi fűszerből egy paradicsomszószt készítünk.  Megkenjük a tésztát először a paradicsomszósszal, majd rátesszük a szójagranulátumos masszát, utána lehet rá tenni vegán tojást.
A currys töltelék is igen egyszerűen elkészíthető, amíg a tészta kel. A kókuszreszelékhez 2-3 csésze vizet öntünk és készítünk belőle egy sűrű kókusztejet. (Ha van otthon valami növényi tej, akkor ezt a lépést meg lehet spórolni.) Közben a hagymát kicsit megpirítjuk. Ráöntjük a tejet, és amikor elkezd főni belekeverjük a kukoricakeményítőt, a curryt, a sót, majd a kukoricát. Miután betöltöttük a tetejére lehet ananász csíkokat tenni.




A villámgyors kakaós csiga kakaó nélkül

Az interneten találtam egy receptet a villámgyors kakaós csigáról és tudtam, hogy a férjem gyerekkorában nagyon szerette, így addig ötleteltem, míg ki nem találtam a vegán változatát. Elnyerte a tetszését, azt mondta, olyan, mint az igazi.

Hozzávalók a tésztához:
30 dkg tofu
40 dkg liszt
fél dl növényi tej
5 evőkanál olaj vagy almaturmix
2 ek. sztívia
csipet só
fél csomag sütőpor



A töltelékhez:
3 evőkanál olvasztott margarin - esetleg olaj/almaturmix
(a tészta kenéséhez a töltelék alá)
1 tk. sztívia
2 ek. karobpor
2 ek. gabonakávé

Elkészítés:
Kézi mixerrel vagy robotgéppel a tofut és a sztíviát krémesre keverjük, fokozatosan adjuk hozzá a tejet, majd az olajat. Ezután már kézzel dolgozzuk bele a sütőporral és pici sóval elkevert lisztet és összegyúrjuk. Enyhén lisztezett felületen kinyújtjuk a tésztát téglalap alakúra (kb. 5 mm vastagra) és az olvasztott vajjal (vagy olajjal) egyenletesen lekenjük. A tölteléket rászitáljuk a tésztára, feltekerjük és kb. 2 cm-es csigákat vágunk belőle. Sütőpapíros tepsire tesszük és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 10-11 percig sütjük légkeveréses sütőben. (Persze lehet hagyományos sütőben is sütni, de valószínű, hogy abban picit több ideig tart.) Nem érdemes túl pirosra sütni, mert előfordulhat, hogy akkor kicsit kérgesebb lesz és nem lesz annyira puha, inkább fehérebbek maradjanak a csigák, mert úgy egészen biztos, hogy nagyon finom puha marad és nem szárad ki belőle a töltelék.

Tipp:
Ízlés szerint más töltelékkel is készíthetjük.


Töltött buci

Ezt is fényképről néztem. Ugyan azt a tésztát használtam, mint a töltött kiflinél, csak a töltelékkel variáltam, ugyanis találtam vegán sajtot és azt is töltöttem bele.

Hozzávalók:
0,5 kg tönkölyliszt (lehet egy kis fehéret is beletenni)
1 cs. száraz élesztő (vagy normál)
4 ek. almaturmix (olaj helyett)
2 tk. só
1 ek. méz
víz

tofu, vegán felvágott, vegán sajt

Elkészítés:
Összegyúrjuk a tésztát. Ha normál élesztőt használunk, akkor egy kis langyos vízben mézzel felfuttatjuk először.  Majd kelesztjük 30-45 percet. Ha eleget kelesztettük, akkor kis golyókat formálunk és azokat kinyújtjuk. Az egyik felére ráhelyezzük a tölteléket, a másikat bevagdossuk, majd feltekerjük.


Bögrés mákos

Hozzávalók:
2 bögre liszt
1 bögre mák
fél bögre mazsola
2 tk. sztívia
0,5 tk só
3 tk. almaturmix
1 cs. foszfátmentes sütőpor
növényi tej


Elkészítés:
A mákot megdaráljuk, majd a többi összetevővel összekeverjük, úgyhogy egy sűrűbb masszát kapjunk. Tepsibe terítjük és 30-40 percig 180 fokon sütjük tűpróbáig.

Töltött kifli

Ez úgy készült, hogy láttam egy fényképet egy-két péksüteményről és nagyon megtetszett. gondoltam próbáljuk meg elkészíteni. Elég finomra sikeredett.

Hozzávalók:
0,5 kg tönkölyliszt (lehet egy kis fehéret is beletenni)
1 cs. száraz élesztő (vagy normál)
4 ek. almaturmix (olaj helyett)
2 tk. só
1 ek. méz
víz

vegán felvágott, tofu, vagy amit épp tölteni szeretnénk bele

Elkészítés:
Összegyúrjuk a tésztát. Ha normál élesztőt használunk, akkor egy kis langyos vízben mézzel felfuttatjuk először.  Majd kelesztjük 30-45 percet. Ha eleget kelesztettük, akkor kinyújtjuk olyan fél cm-esre, lehetőleg kör formájú legyen a tészta, majd cikkekre vágjuk. Ráfektetjük a tölteléket és feltekerjük. 30-40 percig sütjük.



Padlizsános sülttészta

Hozzávalók:
1 hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 paprika
2-3 paradicsom/ paradicsom sűrítmény
3 padlizsán
1 konzerv kukorica
1 füstölt tofu
paprika
fekete só
vegamix
2 fűszerkeverékből, amiben a következő fűszerek vannak: kurkuma, gyömbér, kapor, curry, koriander, rozmaring, bazsalikom, kakukkfű, oregano, szegfűszeg,
0,5 kg tészta

Elkészítés:
Felteszünk vizet a tésztának, megfőzzük és félrerakjuk, amíg többi elkészül. Csinálunk egy paradicsomos, paprikás, hagymás alapot, majd közben megpucoljuk és felvágjuk a padlizsánt kis kockákra, és ha kész az alap, akkor beleöntjük. Főzzük, addig, amíg a padlizsán meg nem puhul. Közben fűszerezzük és a végén a kukoricát és a szétmorzsolt tofut is hozzáadjuk. Öntünk bele annyi vizet, hogy legyen egy kis zaftja, majd összekeverjük a leszúrt tésztával és egy tepsiba, vagy jénai tálba tesszük és 20-30 percig közepes lángon sütjük.

Vegán túró - túrós tésztához

Hozzávalók: 
1 natúr tofu
3 ek. szója joghurt/ növényi tejszín
1 ek. citromlé
1/2 tk. citromhéj
1 tk. vanília
édesítő
1 csipet só



Elkészítés:
A tofut kézzel összemorzsoltam és belekevertem a többi hozzávalót, ízlés szerint még lehet változtatni rajta. Túrós tésztába a túró helyettesítésére kitűnő. 

Mákos-kókuszos süti

A kókuszos muffin kókuszmasszájából maradt meg egy jó csészényi, kicsit többet készítettem, mint az eredeti receptben volt. Valamit kellett vele kezdeni. Így találtam ki ezt a sütit, a neten volt egy alap ötlet, de ez már annyira más lett, hogy már egyáltalán nem hasonlít arra mákos sütire.

Hozzávalók:
1 cs. tönköly liszt
1 cs. barnaliszt
1 cs. kókusz
1 cs. mák
1 cs. mazsola
1 tk. vanília
100 g alamaturmix
1 tk. sütőpor
1 tk. szódabikarbóna
édesítő
                                                     növényi tej
                                                     1 ek. citromlé
                                                     1 csipet só

Elkészítés:
A mákot megdaráljuk, majd a többi hozzávalóval alaposan elkeverjük és papírral bélelt tepsibe tesszük. kb. 30 percig sütjük 180 °C-on.

Krumplis gomba leves

Nem szép, de nagyon finom. Nekem kicsit főzelékesre sikeredett, de ha valaki levesesebbre szeretné, lehet bele tenni több vizet.

Hozzávalók:
3-4 db burgonya
500 g gomba
2 kisebb fej vöröshagyma
2 ek. növényi tejföl
2 teáskanál kukoricakeményítő
1 tk. kókuszzsír
1 csomó zöldpetrezselyem
pirospaprika
majoránna
rozmaring
                                                     citromlé
                                                     só

Elkészítés:
A burgonyát sós vízben megfőzzük és megtörjük. Közben a felaprított hagymát vízen és egy kis kókuszzsíron a gombával együtt megpároljuk, sózzuk, fűszerezzük és összekeverjük a burgonyával. Annyi levet teszünk hozzá, hogy ne legyen túl sűrű. Rántást készítünk, és berántjuk. Citromlével ízesítjük, majd hozzáadjuk a növényi tejfölt.


Vegán tojáskrém

Hát megint a férjemnek szerettem volna kedveskedni. Nagyon szerette a sajtos dolgokat és az íze hiányzott neki is és nekem is. Véletlenül akadtam erre a receptre egy vegán blogon

Hozzávalók:
20 dkg főtt csicseriborsó
2/3 tk fekete só
1/4 tk só
1,1/2 ek mustár
1/4 hagyma
1 tk kókuszzsír (vagy más, semleges ízű olaj)
1 ek útifű maghéj
 nagyjából 1, 1/2 dl víz

Elkészítés:
A csicserit előző nap hideg vagy aznap forró vízbe áztatjuk, majd puhára főzzük. A hozzávalókat egy trumixba rakjuk annyi vízzel, hogy krémesre lehessen turmixolni. Megkóstoljuk, igényel-e még utódjavítást, ha nem, akkor beletesszük az útifű maghéjat is, ezt is összeturmixoljuk, és egy tálba kiöntve máris ehető.

Sajt No.1. - szója és olajosmagmentes

A hagyományos ízek mindig is a gyengéim voltak. Bár húst nem ettünk, de nagyon szerettem a tojást és a sajtot (nem sűrűn és nem sokat ettünk, így nem vagyok tisztában a fajtákkal) is, míg 15 évvel ezelőtt teljesen vegánok lettünk. Nagyon sok mindent tudunk már helyettesíteni, hasonló ízt elérni. Bár azt is megtanultuk, hogy nem feltétlenül ugyanazt az ízt kell keresni, mint az igaziban. A saj egy olyan dolog volt, hogy nem igazán találtuk a megfelelőjét eddig. Így férjem többszöri unszolására elkezdtem a különböző vegán sajtok  kipróbálását. Ami eddig visszatartott, hogy mindegyikbe rengeteg olajos mag kell, így olyanokból nem tudnánk túl sok mennyiséget megenni. De nem olyan rég találtam egy receptet, egy vegán blogon és nagyon megtetszett. Természetesen ki kellett próbálni, apró változtatásokkal. Az eredmény nagyon finom lett, pár nem tudom, hogy melyik igazi sajtra hajaz. A férjem szerint valami ízesített krémsajtra, mert bár szépen szeletelhető, de azért kissé puha lett. Legközelebb megpróbálom több agar-agarral.

 Hozzávalók:
1 bögre zabpehely
1+1 cs víz
1 cs. párolt édesburgonya vagy tök
1 grillezett/sült kápia paprika
1/2 cs inaktív sörélesztőpehely
1 ek füstölt paprika (nekem ez épp nem volt itthon)
2,1/2 tk só
1 újhagyma zöld szára (5-7cm) - fél vöröshagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
3 ek citrom leve
2 tk balzsamecet.
cs = 250 ml
2,1/2-3 ek agar-agar +






Elkészítés: 
Először a paprikát készítjük el, az eredeti recept szerint olaj nélkül kell pirítani egy tapadásmentes edényben, és amikor már mindkét oldala megpirult, mind két paprikának a hasába önteni 1-1 teáskanál balzsamecetet, és így sütni tovább. Az ecet szépen rápirult a paprikára. Én egy kis kókuszzsíron és vízen pároltam egy kis fokhagymával.  Mindeközben elkészül az édesburgonya, vagy a tök is. Ezután már nincs is sok dolgunk.  A turmixgépembe öntünk egy bögre vizet, rá  szépen sorban az összes hozzávalót az agag-agaron kívül, a tetejére még egy csésze víz, majd  teljesen kémesre pépesítünk mindent. Érdemes megkóstolni, és utóízesíteni, ha szükséges. Mivel a zabpehelynek szüksége van főzésre, ezért érdemes pár percre az egész masszát feltenni főni. Én úgy csináltam, hogy az agar-agart is belekevertem és 5-7 percig főztem, de a végére nagyon besűrűsödött és alig bírtam keverni, közben meg leragadt. Legközelebb, csak egy kicsit fogom főzni a masszát és az agar-agart külön egy-kis vízben 5-7 percig főzőm, majd összekeverem és formába öntöm. A levegőbuborékokat ki kell rázni, és amikor langyosra hűlt, mehet a hűtőbe.


Kókuszos muffin

A férjem nagyon szereti a kókuszt is, így neki akartam kedveskedni ezzel a finom muffinnal, és sikerült. A receptet itt találtam, de természetesen minden állati eredetű összetevőt kicseréltem növényire.

Hozzávalók:
Kókusz "golyók":
5 dkg kókuszreszelék
2 evőkanál növényi tejföl/tejszín
1 tk. sztívia/ ízlés szerint bármi más édesítőszer





Tészta:
30 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
1/2 teáskanál szódabikarbóna
egy csipet só
2 tk sztívia
1 cs. vaníliás cukor
150 g almaturmix
növényi tej
aszalt meggy

Elkészítés: 
A kókusz "golyó" összetevőit összekeverjük, hogy formázható masszát kapjunk. Keverjük össze a tészta hozzávalóit is. A muffinsütőt töltsük meg a masszával félig. Tegyünk mindegyikbe egy-egy kókuszgolyót (1 tk.-nyit a masszából), majd a maradék masszával töltsd meg a formákat. Előmelegített sütőben, pár percig nagy lángon, majd kicsivel lejjebb véve süssük készre. Én a tetejére hidegen keverős pudingból készítettem krémet.

Diótej

Hozzávalók:
1 cs. dió
1 csipet só
1 l víz
édesítő ízlés szerint

Elkészítés:
A turmixba beletesszük a diót és 2 dl meleg vízzel jól összeturmixoljuk, kb 2-3 perc után beleöntjük a maradék vizet és még hagyjuk fél percig menni a turmixot. Süteményekhez vagy csak magában nagyon ízletes. 

Szójás lencsepöri

Miután a férjemmel megnéztük ezt a videót, azt kérte, hogy legyen valami lencsés egy kis szójával. Gondoltam, miért ne, de nem gondoltam volna, hogy ennyire finomra sikerül. 

Hozzávalók:
0,5 kg lencse
150 ml paradicsomsűrítmény
1 vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
3 babérlevél
1 tk. borsikafű
1 tk. paprika
3 ek. szójagranulátum
1 tk. kókuszzsír
édesítő
                                                     szójatejföl
                                                     só

Elkészítés:
Egy órával a főzés előtt a lencsét beáztatjuk forró vízbe. Megpucoljuk a hagymákat és felrakjuk pirulni. Ha kész, akkor vizet öntünk rá, bele a lencsét és a többi fűszert és tető alatt főzzük, amíg meg nem puhul a lencse. Közben a szójagranulátumot egy kis kókuszzsíron megpirítjuk, ha megfőtt a lencse, akkor hozzáadjuk a szóját és még egy kicsit főzzük, a végén a szójatejfölt is hozzáöntjük, majd tésztával tálaljuk.

Kókusztej

Hozzávalók:
1 cs. kókuszreszelék
1 csipet só
1 l víz
édesítő ízlés szerint




Elkészítés:
A turmixba beletesszük a kókuszreszeléket és 2 dl meleg vízzel jól összeturmixoljuk, kb 2-3 perc után beleöntjük a maradék vizet és még hagyjuk fél percig menni a turmixot. Süteményekhez, müzlihez nagyon ízletes. 

Túrótorta

A tortához a piskóta kicsit kevés lett, vagyis nem teljesen ilyen tortát képzeltem el, de nálunk voltak a tesóim is és mindenki egyöntetűen azt mondta, hogy nem baj, ha nem szép egyenes az oldala, de legfelső részt is rakjuk a tortához. És még annyit kell hozzátennem, hogy az öcsém díszítette. :)

Hozzávalók:
Pite:
0,5 kg liszt - 0,3 kg tönkölyliszt, 0,1 kg barnaliszt, 0,1 kg fehér(tönköly)liszt
1 csomag foszfátmentes sütőpor
1 tk. vanília
1 marok aszalt megy (elhagyható)
1-2 alma turmixolva
3 tk. sztívia (ízlés szerint lehet több vagy kevesebb)
1 tk. só
1 tk szódabikarbóna
                                                     1 ek. citromlé
                                                     növényi tej

Túró
+ gyümölcs (nálunk barack konzerv)

2 hidegen keverős puding
növényi tej/ tejszín

Elkészítés:
A pitét 1-2 nappal előbb szoktam megsütni. Így van ideje kihűlni, utána könnyebb vele dolgozni. Betölteni előző este szoktam, hogy egy kicsit a töltelék összeérjen a pitével. A pitehozzávalóit összekeverjük úgy, hogy viszonylag híg masszát kapjunk, majd kipapírozott tortaformába sütjük 30-45 percig 180°C-on. Másnap megcsináljuk a túrót és betöltjük. Majd kívülre kenjük a hidegen keverős pudingból készült krémet. Ahhoz, hogy jó kenhető masszát kapjunk az előírtnál kevesebb tejszínnel készítsük el a pudingot.


Vegán túró

A receptet anyósomtól kaptam. Bár már régen ettem túrót, ez számomra teljesen olyan volt.


Hozzávalók:
1-2 csésze főtt köles
fél citrom leve
1 tk. citrom héj
1 tk. vanília
2 ek. agar-agar
200-300 ml növényi tejszín
mazsola



Elkészítés:
Miután megfőtt a köles hűlni hagyjuk, közben egy kis vízben megfőzzük az agaragart és hozzáöntjük a köleshez. A növény tejszínt felverjük és az össze többi hozzávalóval összekeverjük. Túrós süteményekbe, tortába tölteléknek, vagy túrós tésztához kiváló.

Fokhagymás tejfölös öntet

Hozzávalók:
500 ml szójajoghurt/tejföl/tejszín
5 gerezd fokhagyma
1 tk. kókuszzsír
2 ek. liszt
ízlés szerint:
bazsalikom
vegamix
citromlé


Elkészítés:
A fokhagymát megpucoljuk és apródarabokra vágjuk, vagy fokhagymanyomóval összetörjük. Egy felet félre rakunk, a többit kókuszzsíron megpirítjuk. Nagyon kell figyelni, mert könnyen leéghet. Ha már szép barna, akkor ráöntjük a szójatejfölt és beletesszük a többi hozzávalót is, majd főzzük még egy kicsit. Kenyérre, pizzára vagy bármilyen étellel nagyon finom. Ha nem rakunk bele lisztet, akkor lángos tetején nagyon finom. 

Omega 3 süti

A férjem nem annyira szeretni az egészséges, de nem annyira finom dolgokat. Így mindig ki kell találni, hogy hogyan lehet finoman tálalni. Nálunk ilyen mumus volt a lenmagolaj, illetve a barnaköles. Bár az utóbbival inkább az volt a baj, hogy elfelejtette enni. Anyukám küldött egy receptet, amit én kicsit tovább fejlesztettem. Nagyon ízlik neki. Minden nap 2 golyó az adag. 


Hozzávalók:
400-500 ml gyümölcslé
2 csésze aszalt gyümölcs - szilva, megy, mazsola, barack
1 csésze pirított darált lenmag
1/2 cs. darált dió
2 csésze barnaköles liszt
egy kis vanilia
édesítő


Elkészítés:
Felmelegítjük a gyümölcslevet addig, hogy épp, hogy elkezdjen főni, majd beletesszük az aszalt gyümölcsöket és állni hagyjuk. Ezután megpirítjuk a lenmagot, majd ledaráljuk a dióval együtt. Ha mindenez kész, akkor szépen összekeverjük az összes hozzávalókat. Ha kicsit híg és nem lehet belőle golyókat formázni, akkor hagyjuk még állni, a barnaköles és a lenmag fog felvenni nedvességet. Miután golyókat formáltam belőlük az egyik felét kókuszba, a másik felét karobba forgattam.

Kalács virág

Hozzávalók:
Tésztához:
0,5 kg tönköly liszt
30 dkg kókuszzsír/ 2 darab összeturmixolt alma
növényi tej
vanília
élesztő
édesítő (ízlés szerint)
egy csipet só

Vegán túróhoz:
1 csésze főtt köles
150 ml felvert Hulala (növényi tejszín)
                                                     fél citrom leve és héja
                                                     1 csomag agar-agar+ 1,5 dl víz
                                                     vanília
                                                     édesítő

Elkészítés:
Összekeverjük a tészta hozzávalói közül a szárazakat. Ha száraz élesztőnk van, akkor azt is belekeverjük, ha nem, akkor egy kis langyos vízben egy kanál mézzel felfuttatjuk. Ha turmixolt almát választjuk, akkor vigyázzunk, lehet nem lesz szükség a szójatejre. Ha összegyúrtuk a tésztát, akkor meleg helyen kelni hagyjuk minimum egy fél órát. A kölest fel lehet rakni előbb főni. Ha megfőtt, kicsit hűlni hagyjuk. Az agar-agart 1 percig főzzük, majd azt is kicsit hűlni hagyjuk.Közben felverjük a Hulalát. Ha minden elő van készítve, akkor óvatosan összekeverjük a hozzávalókat. A végső formába öntést elég nehéz elmagyarázni, így inkább ennek a videónak a segítségével megmutatom. Mivel a túrót jó vastagon lehet kenni, ezért én csak feleztem a tésztát, de meg lehet minden finomsággal tölteni és esetleg több rétegesre elkészíteni.

Csicseriborsós vöröslencseleves

Hozzávalók:
1 db vöröshagyma
2 ek kókuszzsír
25 dkg vöröslencse
35-40 dkg csicseriborsó (konzerv)
1 kávéskanál római kömény
2 közepes db paradicsom
2 dl növényi tejföl
1 csokor petrezselyem
1 közepes kápia paprika
1 tk. borsikafű
                                                     2 ek. vegamix
                                                     só

Elkészítés:
Az olajon dinszteljük meg az apróra vágott hagymát. Keverjük hozzá a köményt és a paprikát folyamatosan. Adjuk hozzá a lencsét. majd a  a paradicsomot is és a többi fűszert. Megfőzzük, és utána botmixerrel pürésítjük, majd a csicseriborsót hozzáadva főzzük tovább néhány percig. A legvégén keverjük bele a tejfölt, és az apróra vágott petrezselymet, majd tálaljuk.

Tökös krumpli


Ezt a receptet a húgomtól tanultam, ő még brokkolit tett bele, de mivel azzal a férjem még hadilábon áll, ezért anélkül készítettem el.

Hozzávalók: 
0,5 kg sütőtök
1 kg krumpli
2-3 répa (elhagyható)
2 hagyma
1 pritaminpaprika
1 tk borsikafű
1 tk curry
3 ek kókuszzsír - elhagyható


Elkészítés:
Minden zöldséget megpucolunk és apró darabokra vágjuk. Először a hagymát és a paprikát kicsit megpirítjuk a kókuszzsíron vagy vizen egy magasabb falú serpenyőben. Majd beletesszük a krumplit is. Fűszerezzük. Amikor a krumpli elkezd puhulni beleöntjük a tököt is. Ha minden megpuhult, sült, főtt, akkor készen vagyunk. Salátával, esetleg tésztával, kenyérrel nagyon ízletes. 

Mesebeli süti

Ezt a receptet megint Szilvi honlapjáról néztem, és természetesen kicsit most is átalakítottam. Mindig abból kell gazdálkodni, ami otthon van, és mivel mi vegánok vagyunk az állati eredetű összetevőket is kicseréltem. A nevét onnan kapta, hogy olyan mesebeli színe lett. Rózsaszín és lila.

Hozzávalók:
40 dkg teljes kiőrlésű tönköly/barna liszt
10 dkg fehér liszt
20 dkg nádcukor-1-2 ek. sztívia (attól függően, hogy milyen édes)
3 ek. lenmagliszt
100 ml kókuszolaj - elhagyható
300 ml szójakefir/ növényi tejszín
1 csomag sütőpor
40-50 dkg gyümölcs - ribizli

                                                     2 csomag epres puding
                                                     0,5 l növényi tej

Elkészítés:
A kétféle lisztet, a sztíviát és a sütőport összekeverjük. Ehhez hozzáadjuk a szójakefirt, olajat, jól összedolgozzuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük, rárakjuk a gyümölcsöt (lehet bőségesen) és előmelegített sütőben 30 percig sütjük közepes lángon (vagy tűpróbáig). A legjobb friss idénygyümölcsöt használni (ribizli, meggy), de lehet konzervből is. Nekem sajnos nem volt idény gyümölcsöm, de a fagyasztóba volt még fagyasztott ribizliturmix. Ezért azt belekevertem a tésztába, így a tetejére is szerettem volna valamit rakni, innen jött a a puding ötlet. Két pudingot fél liter tejjel főztem meg, így egy sűrűbb, könnyebben kenhető krémet kaptam és ezt kentem a tetejére.

Tejfölös tésztasaláta

Hozzávalók:
0,5 kg tészta
0,25 kg kukorica
0,25 dkg kidney bab
0,25 kg borsó
3-4 db sárgarépa
5 db savanyú uborka
0,75 l szójatejföl vagy bármilyen növényi tejföl


Elkészítés:
Megfőzzük külön a tésztát, a zöldségeket, és elkészítjük a növénytejfölt, majd összekeverjük az össze hozzávalót.