Rakott krumpli - variációk egy témára

Hozzávalók (alap):
1 kg krumpli
3-4 vöröshagyma
2-3 karika gabonakolbász/ virsli/füstölt tofu
növényi tejföl


Hozzávalók (plusz):
zöldségek, kukorica, bab
liszt
                                                     mustár
                                                     citromlé

Elkészítés: 
Megpucoljuk a krumplit és a hagymát, felszeleteljük vékony csíkokra, majd rétegezzük úgy a kiolajozott tepsiben, hogy hagyma, só, krumpli, só, hagyma, gabonakolbász, krumpli, só, hagyma, gabonakolbász és krumpli. Alufóliával letakarjuk és kb. 45 percig sütjük 200 fokon, addig míg meg nem puhul, akkor levesszük az alufóliát, öntünk a tetejére vegán tejfölt, majd még 15 percre visszatesszük a sütőbe pirulni. Ha szeretnénk kicsit növelni a mennyiséget, akkor a rétegek közé tehetünk különféle zöldségeket, illetve a végén nem csak vegán tejföllel önjük le, hanem készíthetünk liszt, citrom, mustár és só keverékéből egy öntetet. HA ez megsült és kihült, egy nagyon jól szeletelhető finom ételt kapunk.


Ropi csicseri - egészséges nasi

Alapvetően szeretem a csipszeket, ami tudom, hogy nem túl egészséges, a csipszeknél jobban a burgonyaszirmot  vagy ezt a kereket szeretem, ami egy fokkal talán egészségesebbek, talán. Ezért örültem, amikor találtam egy egészséges nasireceptet, ha én csinálom tudom, hogy mi van benne és csak olyan dolgokat használok, ami egészséges. Az eredeti receptet közvetve egy kanadai táplálkozási szakember, Mandy honlapján találtam.  Az eredeti receptben csilivel és fokhagyma porral ízesítette, nekem ez nem volt itthon, így maradt a paprika és a curry, de szerintem így is nagyon finom lett.

Hozzávalók:
1 csésze csicseriborsó
1 ek. kókuszzsí/olaj
paprika
curry









Elkészítés:
A csicseriborsót előző este hideg, vagy aznap forró vízbe beáztatjuk, majd amikor már jól megszívta magát vízzel, akkor puhára főzzük. A végén rakunk bele sót, és azzal is főzzük még pár percig. Ezután kiterítjük egy ruhára és hagyjuk megszáradni. Közben begyújthatjuk a sütőt és ha csak kókuszzsírunk van, akkor azt megolvaszthatjuk addig a papírral kibélelt tepsiben. ha a csicseri megszáradt, a kókuszzsír pedig megolvadt, akkor rakjuk a csicserit is a tepsibe. Most jöhetnek a fűszerek. Célszerű egy tepsibe egyfajta fűszert rakni, mert sütés közben forgatni kell és ha többféle fűszer van, akkor összekeveredhetnek. Maximális hőmérsékleten sütjük 25-35 percig, közben néha megrázzuk megkevergetjük a borsószemeket, hogy minden oldalról jól megpiruljon. Ha kevesebb ideig sütjük, akkor a belseje puha marad, de ha teljesen ropogósra szeretnénk, akkor hagyjuk bent a sütőbe tovább. Vigyázzunk arra, hogy nehogy megégjen. 

Szójatejföl

Hozzávalók:
1 csésze szójabab
1 kiskanál citromlé
1 gerezd fokhagyma
1 hagyma
vegamix fűszerkeverék
1/2 pohár víz
kevés kókszzsír

Elkészítés:
A szójababot este beáztatjuk, majd reggel puhára főzzük. Ha megfőtt, átöblítjük és ha már nem túl forró, akkor kézzel lemorzsolgatjuk róla a héját és leöblítjük. A hagymát és a fokhagymát egy kevés kókuszzsíron és vízen megpirítjuk. Ezután pedig egyszerűen összeturmixoljuk az összes többi hozzávalóval.

Répatorta

A recept ötletét egyik barátnőm, Szilvi blogjából lestem, de mint mindig mindent, egy kicsit alakítottam rajta. Először is mivel nem eszünk tojást, ezért egy csésze zabliszttel pótoltam. Mivel nem volt itthon élesztőm, ezért foszfátmentes sütőport használtam és kicsit variáltam a répa és a liszt arányán. na meg szegény répákat nem főztem előre, elég volt nekik egy kis sütés is.

Hozzávalók:
200 g liszt
300 g sárgarépa
75 g dió
1 csésze zabpehely liszté darálva
10 g sztívia
1 tk. fahéj
1 tk. szerecsendió
1 csipet só
víz (egy kevés kell bele)

A krémhez:
fél csomag puding (most citromossal csináltam)
4 ek. búzadara
5 dl víz/növényi tej
sztívia





Elkészítés:
A sárgarépát megpucoljuk és nagyon apróra reszeljük, a diót megdaráljuk, majd a többi hozzávalóval jól összedolgozzuk és tortaformába önjük, minél vastagabb a tészta, annál kisebb fokon 150 és 200 között, kb.: 40 percig tűpróbáig sütjük. Míg az alap a sütőbe sül, addig elkészíthetjük a krémet. A vizet/tejet feltesszük főzni, majd ha lekezd főni belerakjuk a pudingot és a búzadarát, meg az édesítőt, megvárjuk, míg újra főni kezd, majd levesszük a tűzhelyről és fedő alatt hagyjuk sűrűsödni. Ha készen van a torta alap, akkor kivesszük a formából és kicsit hűlni hagyjuk, majd a tetejére kenjük a krémet. 

Tejfölös krumplisaláta

Hozzávalók:
1 kg krumpli
25 dkg kukorica
1 füstölt tofu
2 vöröshagyma
0,5 l vegán tejföl/kefir
saláta fűszer keverék/ízlés szerint fűszerek (borsikafű, vegamix, paprika, zöldfűszer)


Elkészítés:
A krumplit megfőzzük a héjában, majd felaprítjuk. Közben a két vöröshagymát megpirítjuk. Ezek után az összes összetevőt egy tálban összekeverjük és ízesítjük. Köretként, vagy egytálételként kenyérrel fogyaszthatjuk.